Júliusra túledzett lettem a minimális alvásnak és a jelentős mennyiségű túlórának köszönhetően. Időben észrevettem (a masszőröm is) és visszavettem, még mielőtt komolyabb gond lett volna. Már egész pontosan meg tudom mondani, hogy mikor fogok lesérülni, gyk. az egész tavaszt sérüléshatáron egyensúlyozva futottam végig, azóta viszont gond nélkül tudok 100km-s heteket futni. 

Nyilván nem a végtelenségig - pont ezen megy a nagy agyalás, már jó ideje, hogy hogyan legyen a felkészülés a következő szezonra. De ez egy hosszabb post tárgya lesz, majd később.

 

 

Csak egy terv van: teljesíteni - lehetőleg jobb idővel mint az eddigi kettőt és közben tovább tesztelni a frissítéseket.

Kicsit zavar, hogy nem vagyok úgy bezsongva, mint eddig mindig a nagyatádi akciók előtt. Főleg, hogy egyáltalán nem becsülöm le a távolságot, pontosan tudom, úgy fogok szenvedni a futáson, mintha én lennék a disznóvágás főszereplője. 

 

Gyorsabb nem lettem - nem is lehettem, nem arra készültem és nem is fogok (bármennyire is nehéz ezt megértenie az embereknek:)) - de sokkal erősebb vagyok mint eddig bármikor. Illetve nem is ez a lényegi különbség, ez csak az eredmény.

A különbség most és az előző évek között: idén csak annyit vállaltam, amit tudtam, hogy képes leszek elviselni, így kevesebb a stressz, hogy a felkészülés alatt begyűjtött sérülések ellenére lesz-e gond a pályán, vagy sem.

 

Mindenkinek kívánok egy jó nagy kalappal! Nagyatádon találkozunk!

 

(Gergő lassan 8 hónapos lesz, rettenetes az akarata, naponta ezerszer kapaszkodik fel és, oldalazva már jár, a tv-t is eltolja ha mérges és a lépcsőn simán felmegy. Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni a hízelgése által, csak a kaját akarja a kezetekből. :)))

Az első képen a legjobb barátjával pózol. 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cciepursuit.blog.hu/api/trackback/id/tr63094618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.07.25. 10:32:44

Neked azért is lehet fura a helyzet mert már többedszerre mész Nagyatádra és közben azért megcsináltál egy duplát is.
Ebből kifolyólag biztos,hogy van benned egyfajta lazaság,hogy "simán megcsinálom".
Így is lesz,simán megcsinálod sokkal könnyebben mint eddig.Az edzettség nem hazudik.
A gyerek igen aranyos! ;)

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2011.07.25. 11:02:16

@PecsiPeter: Ezt mondom, nincs lazaság bennem, tudom, hogy néha legdurvábbak se érnek be.

Visszasírom a hőséget, inkább az, mint a didergés a biciklin.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.07.25. 11:14:56

@kombinat: ha azt mondom,hogy laza vagy akkor az vagy!:)
Várjunk még a didergéssel,szombatig még lehet kánikula is.
Remélem,hogy lesz is mert neoprénem sincs,a hideg vízben meg fecskében a görcsök is megjönnek majd.
De nem baj semmi sem csak
LEGYENMÁRSZOMBAT7.40!

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2011.07.25. 11:21:41

@PecsiPeter:
Van megoldás arra is, zsírzás. Mint az oldschool Balatonátúszók.

Nem is a víz miatt aggódok, a biciklin lesz hideg ilyen időben.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.07.25. 11:31:35

@kombinat: arra meg majd felkészülünk egy két szíverősítő felessel rajt előtt vagy akár körönként is:)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.25. 23:24:14

Megértem, hogy már nem izgulsz annyira egy "féltáv" előtt!
Az idén lényegesen jobban nézel ki, mint tavaly, az azóta felgyülemlett rutinnal együtt ebből nagyon jó dolgok sülhetnek ki...
Ügyes a baba! :)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.07.25. 23:29:23

@Ivan Grasso: @kombinat:
most vettem csak észre,hogy már tigrises a pelenka is!
Janiéknál korán megkezdődött az ultra triatlonra nevelés! ;)

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.07.26. 08:56:54

@kombinat: @PecsiPeter: hát igen, a bringán lesz hideg. Az elején biztos. a víz kb 20-21 fok lesz, a levegő olyan 15 körül. Abban reménykedjünk, hogy a nap már elkezd rendesen sütni mire kijövünk a vízből!

@Ivan Grasso: várd meg a verseny végét a "jobban nézel ki" kijelentéssel, mert tavaly is addigra lett Michelin baba belőle :-))

oregbaka 2011.07.26. 09:34:31

@Tepó: Hogy is szokta Petya írni? "Visítok a röhögéstől."
Hát most ez velem történik éppen:-)

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2011.07.26. 09:39:58

@oregbaka: @Tepó:
Tavaly túlságosan is felszívtam magam. :D
Kissé túllőttem a célon, a biztos ami biztos alapon. :D

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.07.26. 21:55:00

Drukkolok, hogy sikerüljön.

Eddig nem is láttam ilyen fehér, rövidujjú neoprént

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.07.27. 11:36:39

@kombinat:

"pontosan tudom, úgy fogok szenvedni a futáson, mintha én lennék a disznóvágás főszereplője."

Szemléletes példa.

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.07.27. 11:38:34

@Tepó:

Ha hideg lesz az első 75 kilire viszel "kéztyűt" ?

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.07.27. 11:56:38

@WITCH: igen, bekészítem a zsákba és ha szükséges, nem félek használni sem :-))

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.08.01. 19:50:31

Szombaton Zalaegerszegen Éjszakai 100! :)
100km.dataglobe.eu/?versenyki237-r225-s.html
Kéne menni,nem?
Nem.
Szevasz! :):):)
süti beállítások módosítása