Budapest maraton 2009

2009.10.04. 21:58

(Ez a bruttó idő)

9-re kiértem a megbeszélt helyre, ahol kicsi volt rám az edzesonlineos póló és nem tudtam kilyukasztani a rajtszámomat hogy fel tudjam tenni a kiváló rajtszámtartómra.

Aztán Laciéktól megkaptam a titkos koktélt a betegség ellen, amit ezúton is köszönök szépen. (a későbbi kavarásért pedig elnézést, majd sörrel kárpótollak:) )

Azzal kezdtem hogy elhagytam a felszerelt rajtszám rögzítőcsavarjait, még a rajt előtt:) Az első 12km Eszterrel volt, egész jó tempóban, kicsit 5 perc felettiekkel, itt összefutottunk Lacival is. Eldumálgattunk, hallgattuk az agresszív sportolót, aki üvöltözött az utcán gyaloglókkal.

Aztán találkoztam a 398-as örökrajtszámra pályázó 7x ironmannal, akinek szégyellem, de elfelejtettem a nevét. A következő kb 20km vele volt, tanultam trükköket, hogyan kell pl. csajok mögé beállni ha nagyon fúj a szél:) és egyéb okosságokat.

Itt már egyre jobban fájt a fejem és egyre többet kellett innom (előző bejegyzésben a magyarázat), a közepétől a frissítőhelyeken 4-5 pohár folyadékot ittam és nem volt elég. Most este miközben írom a beszámolót, már biztosan lázas vagyok, remélem H1N1.:) Az izotóniás ital nem tudom meddig volt higítva, de már az első kortynál éreztem hogy ez nem lesz jó, főleg hogy a géleket otthon felejtettem.

 4:11:12 lett a nettó vége, nem jó idő, de legalább rossz. Egyáltalán nem vagyok elégedett, szerettem volna betenni 4 alá. De ez van, majd legközelebb, a Balatonon.

Holtpont nem volt, különösebb fájdalom se, este még elmentem tekerni is, semmi gondom nincs szerencsére. Se izomfájdalom, se ízületi probléma, még a térdem se állt be a végén. Végre van elég kilométer bennem az ilyesmihez. Csak hát a sebesség ugye.

 A verseny nagyon jó hangulatú volt, kicsit kevés szurkolóval, de annál több külföldi versenyzővel. Jövőre is itt leszek.

(ja és elkövettem egy amatőr hibát, a rövidnadrágom alá felvettem egy alsógatyát, hogy a golyóim és a kapitány úr ne fázzon a hidakon. Már 5km után éreztem hogy gond lesz, olyan szinten feltörte a combom tövét hogy pingvinezve járok) :)

A bejegyzés trackback címe:

https://cciepursuit.blog.hu/api/trackback/id/tr301427817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AnitaT 2009.10.05. 07:20:00

Jobbulást!
Tegnap csak szurkoltam, de pálya szélén is nagyon jó hangulat volt.
Egy hónapja futottam én is, kicsúsztam a 4 órából, majd a következő jobb lesz.
Gratulálok,lesz ez még jobb is!

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2009.10.05. 08:14:47

@AnitaT: Kösz.
Már feldolgoztam a >4 órát. Az ultrás , sérült haverom is hárommal kezdődőt szeretett volna, 4:00:49 lett:)
Na ez az idegesítő.

Merre szurkoltál?

myke6969 · http://ironmyke.blog.hu/ 2009.10.05. 10:17:42

Gratulálok! Ha nincs ez a szél, nem vagy beteg és IM módjára frissítesz, akkor tuti lett volna a 4h>t ...

A másik az, hogy tényleg parasztság a tésztapartira betegen elmenni, ha jól értem valószínűleg ott kaptad el?!

Sajnos nem láttalak a mezőnyben, így nem tudtalak biztatni.

gabsy · http://marathon-proba.blog.hu 2009.10.05. 11:00:04

Gratula!
Csatlakozva az előttem szólókhoz: elégedetlenségre semmi ok!
Azért rendesen benne volt ebben az a vírus...
A Balatoni előtt kúráld ki magad és pihenj, nehogy túlságosan leamortizáld az immunrendszered. Ja, és kerüld a vírusgazdákat!;)

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2009.10.05. 11:20:08

Myke: Szilvinek gratulálok!

Gabsy: Hja, a Balatonon újra próbálom.:)

Tudtam hogy el fogok valamit kapni, a héten mindenkinél arról olvastam sztorikat, hogy ki mennyire retteg a verseny előtti lebetegedéstől. :)

És kösz mégegyszer.

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2009.10.05. 14:40:09

A körülményekhez képest nagyon jó idő a 4:11! Bármikor elfogadnám! Gratula és jobbulást!

stef 2009.10.05. 16:14:37

Gratulálok, szerintem is remek jó az idő, 10km/h átlag, hova akarsz te ennél gyorsabban menni...betegen...
Nem az uszodából kaptad el, mert én remekül vagyok, ma reggel lefutottam az én kis 7 km-emet, kb a te maratoni sebességeddel. Fehér embernek ennyi bőven elég egy szuszra...mondjuk utána még gyurtam is 1 órát. Ha hétvégén úsznál egyet, csak csörögj... mg