Utolsó előtti héten 7 órát mentem, nagyon óvatosan, a verseny előtti héten szinte semmit. Nem éreztem jól magam, néha iszonyú fáradság tört rám, de megszűnt minden korábbi fájdalom, minden apró kis sérülésem meggyógyult, olyan lettem mint egy rugó amit pattanásig felhúztak. Úsztam párszor a neoprénben, ha éppen jól vettem fel, akkor kényelmes volt. Ha erősen csaptam a kezem a vízbe, akkor az ujjánál kicsit éreztem hogy befolyik, illetve a nyakamnál is néha, de nem volt ennek jelentősége.

Bringát is rendberaktuk, visszakerült rá a versenygumi, az eltört könyöklőben csavart cseréltem, üléshez hozzászoktam, de a stoplit csak a verseny előtti napra sikerült jóra beállítani.

Úszás:
Nem volt gondom az alvással, becsuktam a szemem és kikapcsoltam. Hajnal 3-4 körül Anita felkeltett, belapátoltam egy kis tésztát, majd visszafeküdtem. 6 körül kimásztam az ágyból, lezuhanyoztam, levittem a bringát a depóba.
Kezdett feljönni a nap, látszott hogy kiváló idő lesz.
Ősi bölcsességeket osztottam meg a többi versenyzővel a színpad előtt: "A fájdalmat töröltem két napra a szótáramból", "Egy gép vagyok akit a távolság ellen programoztak". Mindenki arcán ott volt az átszellemült mosoly, szeretem ezeket a rajt előtti pillanatokat.
Felvettem a neoprént, kimentem a rajthoz, aztán amikor nem láttam merre kell úszni, vissza kellett mennem a szemüvegemért, hogy bemérjem a hajót. :)
Már a vízben voltam, amikor látom, hogy Ewil kolléga ugrani készül a stégről. Hiába kezdtem kiáltani: "Ne ugo...", csobbant. Szét is vágta a talpát, azt mondták később hogy két kagyló is volt benne. Nem volt gond, futott hajnalban is...

Elindult a mezőny, szépen kényelmesen mentem, kerülgettem a hínárt, figyeltem a hajót, próbáltam tartani az irányt, hogy a lehető legkevesebbet ússzak mellé - így is lett vagy plusz 1 kilométerem.
Körönként megálltam frissíteni, ittam, ettem. A teljes igazság persze az, hogy nem volt erre szükségem, csak azért álltam meg, mert nagyon kellett pisálnom és menet közben nem tudok.
Furcsa is volt vagy 6x léggömb méretűre vizelnem a ruhámat. Lapítottam is, úgy tettem mintha a banánt majszolnám, de szerintem a többiek is ezt csinálták a stégnél. :)
Gyorsan lement a fele, észre se vettem. Utolsó körben elköszöntem a kajakosoktól, kimásztam a vízből és elmentem átöltözni.
Panferik persze még a pucér seggemet is lekamerázta, hiába próbált Anita megvédeni. :)
Leültem enni rendes kaját, simán lement egy tányér tészta.
95%-os voltam,  meg se éreztem az úszást, nem szédültem. A Parasztorrú Delfinen nem fog már ki ez a tempó és mennyiség.
3:30 volt az időm.

Bringa:
Az elején nagyon magas volt a pulzusom, 160 felett, de 1-2 kör alatt helyreállt és beállt 130 körülre. Egy ideig kerestem a kényelmes tempót, aztán beálltam 27-28km/h átlagra. Öcsém mérése szerint az egész verseny alatt 12-15 perc közötti köröket mentem, teljesen egyenletesen.
Az egyik oldalon volt két viszonylag meredek, de szerencsére rövid emelkedő, a másik oldalon meg egész nap erős szembeszél fújt. Ahogy fent tekertem a keleti oldalon, 11 után láttam ahogy alattam a vízben Ottót kíséri az összes kajakos, akkor még a hajó felé.
Nagyon hamar baromi meleg lett, 30 fok körül. Nulla árnyék, a szembeszél pedig ha lehet még erősödött is.
3-5 körönként felvettem az újabb kulacsomat, 2-3 óránként folyamatosan megálltam szilárdat enni. (ezek rögzítve lettek vagy hajnal 3ig, ha összegyűjtöttem őket, majd kirakom).
130km körül hirtelen gond lett, lassultam, egyre többször felidegesítettem magam mindenen, fájt a nyakam, elkezdtem szenvedni, a frissítéssel is gond volt, a leghidegebb ital is húgymeleg volt. Itt elkövettem az első komoly hibát, nem vettem észre hogy mi a probléma gyökere.
Elkezdtem azon agyalni hogy biztos senki se fog kiröhögni ha most feladom, már eleget mentem, nagyon süt a nap, durván fúj a szél, már láttam másik egyéni versenyzőt az árokban pihenni, ha megállok nem lesz gond. Persze mentem tovább. Aztán hiába tekertem, leesett a pulzusom, 120,110,100, aztán már emelkedő tetején 80-90, fájt a mellkasom, nem láttam jól. Azt hittem hogy valamire allergiás vagyok, azért hunyorgok annyit, biztos belefújt a szél a szemembe valami bizbaszt. Itt eszembe juttott, azért megdögleni mégse kéne, megállok, odahívom az orvost és megbizniszelem vele hogy diszkvalifikáljon. Ha itt feladom már jó lesz egy edzésnek Nagyatádhoz. Semmi gond nem lesz, megérti mindenki. Hazamegyek, lezuhanyzok, drukkolunk kicsit a többieknek, alszunk, aztán visszajövünk Pestre. Az orvos biztos leszázalékol, csak panaszkodnom kell kicsit neki. A szakállas orvosok megbízhatóak, ez az ürge biztosan rávehető erre. Titokban megbeszélem vele, hogy zárjon ki. :)
Érdekes, hogy mennyire nem voltam képben, furcsa visszaemlékezni erre a szakaszra, nincs is meg az egész.
Beérek a frissítőpontra, megállok, óra 150km-en. Pulzus a padlón. Tétován állok az asztalok között, öcsém mondja, hogy mikor sminkeltem ki magam, mert túl sok púdert tettem az arcomra és túl sok pirosítót az orromra. Falfehéren nézek előre, keresem az orvost, szerencsére nincs sehol.
Hangosan értetlenkedek, hogy "egy robot sosem fárad el, nem értem mi a gond". Ekkor rámszól a túloldalról a kardiós csapat egyik tagja: "hát eléheztél".
"TÉNYLEG!"

Jön Gergő, (nélküle nem ment volna, borzasztó sokat segített, ezúton is köszönöm neki) tolja a kezembe a sört, igyad azonnal meg, jobb lesz. Lefekszek egy padra az árnyékban és megpróbálok mindent magamba tömni. Nagyon nehéz volt enni, semmit nem kívántam, már akkor okádnom kellett a cukros dolgoktól. Izót, levest, sört, tésztát, rizst, banánt, mindent betápláltam a testembe.
Röpke 1 óra alatt rebootoltam a készüléket, mint egy főnix magamhoz tértem a romokból, közben megmasszíroztak a lányok, mondták hogy semmi gond a lábaimmal, teljesen lazák.

Pályára álltam újra, a korábbi tempót tartva kényelmesen tekertem, nem figyeltem a távolságra, csak élveztem az egészet. Néha beszélgettem a többiekkel, integettem az embereknek, hülyéskedtem a frissítőkkel, újra jól szórakoztam.
Elkezdett sötétedni, felszereltük a lámpákat, messziről úgy néztem ki mint egy autó, vagy egy leszálló ufó. Persze a hátsó lámpa meggyengült, de felakasztottam a rajtszámos gumira, szerencsére kibírta.
Hamarosan teljesen sötét lett, semmit nem láttam, de egyre viccesebb kedvem lett, egyre könnyebb lett az egész. 200km után mintha átkapcsoltak volna valamit rajtam, minden fájdalmat, kényelmetlenséget lekapcsoltam. Nem fájt a csuklóm, a hátam, a nyakam, semmi. Most se, napokkal a verseny után. Nem értem miért.
Boldogság volt, még gyorsítottam is. Néha kicsit berregtem a kanyarokban, óbégattam mindenkinek. Aztán amikor egyszer 40-50el mentem a sötétben az egyik lejtőn, megláttam egy sünt, utána ott már fékeztem végig. Az a szakasz le is hűlt nagyon, kicsit fáztam, de elviselhető volt.
Még 120km, 100, 80, 60, 40, ÖRÖM, 30, 20, 2 kör már csak. Láttam a futópálya visszafordítóját, ordítottam nekik: "UTOLSÓ KÖRÖM, JÖVÖK!"

360km, 1972m szint összesen.
~18 óra lett, a bringán töltött idő 14:12:00, ~25.4km/h-s átlag.

Futás:
Cipőt cseréltem és elindultam. Tudtam hogy menni fog, rengeteg időm volt még . Semmi fájdalom, de tényleg semmi, se a térdem, se az izmok, se a hátam, semmi bajom nem volt. Könnyedén megindultam, kocogva, dumálgatva.
40-50ig érdekes nem történt, halálra dicsértek hogy milyen jó a mozgásom, nem is látszik rajtam a fáradság. Végig figyeltem, hogy ne essen 125 alá a pulzusom.

Aztán észrevettem, hogy a 3. helyezett egy vagy két körre van tőlem.

Itt elkövettem a második hibát.
Egy rendkívül ravasz taktikát találtam ki, miszerint a kitartásommal és akaratommal megtöröm az ellenfelem. Megpróbáltam utolérni. Gyorsítottam. Ment is ez vagy 10km-n át, aztán kezdődtek a gondok. Közben Fajankó megnyugtatott hogy itt két maraton van, egy első és az utolsó. Majd üdvözült mosollyal az arcán figyelt bennünket.
A tervembe elfelejtettem beleszámolni az ellenfél megingathatatlan akaratát. Hihetetlen elszántsággal haladt tovább. Ráparáztam arra, hogy folyamatosan mögöttem van és csak a lépéseimet figyeli. :)
Öcsém szerint itt már nem voltam teljesen beszámítható, összefüggéstelenül beszéltem. Kivégeztem magam, az ötödikből lett a harmadik, a harmadikból a negyedik, negyedikből meg ötödik. Szoros volt, talán 2-3 kör volt a végére köztem és a harmadik között, de János teljesen más dimenzióban létezik, UB-t ment, nem voltam ellenfele.

Közben eljött a durva hasmenések szakasza is. A hosszabb versenyeknek van egy sajátossága, miszerint ha sokat mész, befosol és hánysz. Ez elkerülhetetlen, mindenkinek meg kell ezzel küzdenie. Erről persze senki se mesél, olyan ez mint a kisgyerek. Az órákig tartó hajnali sírásokról, non-stop üvöltésekről, fogzásról nem szólnak a történetek. :)
Elsőre visszamentem a szállásra.
Másodikra is visszamentem a szállásra. Ott már volt gond bőven. A gondnok és a családja pont a szobánkkal szemben evett az asztalnál. Leültem a vécére és minden szavukat hallottam. Aztán egy perc alatt annyi gázt bocsájtottam ki, amivel egy kisebb műholdat simán föld körüli pályára lehetett volna állítani. Elvégeztem a dolgom, kimegyek.

Döbbent csend.

Én: "Jó étvágyat kívánok!"

3 másodpercre megállt a világ.

Viszontlátásra!

A következő egy toitoi volt, ott jöttem rá, hogy remegő lábbal nem tudom már megtartani magam, nincs bennem annyi erő. Később FJani felvilágosított, hogy nem is ultrás versenyző, aki nem ül rá. :))

Még 16 kör volt hátra és eljött az a kegyetlen szenvedés, amire nem számítottam. Hirtelen minden erőm elment és nagyon komoly fájdalmaim lettek. A forgómban, bal térdem, a jobb talpam és még pár helyen. Órákon át nem tudtam teleszívni a tüdőmet levegővel, csak 70-80%-ig - ilyen már volt nagyatádon is, nem kellemes. 3-4 órán át vagy a befosást tartottam vissza, vagy a félrenyelt ropit öklendeztem vissza, vagy próbáltam nem beleesni a tóba. Elkezdtem fázni, megállás nélkül nem sokáig húztam volna.
Majd azt vettem észre, hogy a kezembe nyomják a zászlót és csillag alakzatban megindulunk a kísérőimmel az utolsó körömre. Szóltam is nekik, ha felborulok, a lábamnál fogva is behúzhatnak a célba.

Talán valami ~5 óra lett az első maraton és ~7 a második. 12:30:00 volt a 84km.

 

34:02:00 lett az időm, 5. helyezés.

 

Összesen elég sokat kellett a sátrakban buziskodnom, 6-7 óra is elment ezzel. Rettenetesen sokat ittam, de már jól tudom kezelni a puffadást:), csak az utolsó pár órában kellett gélre átállnom, >25 órán át szilárd kaján mentem. Rizottó, bolognai, ropi, leves. Bement vagy negyed kiló méz, vagy 3 gél, 2 powerbar. Vizet csak egyszer ittam, többi az nagyon híg izó volt.


Hihetetlen élmény volt.
Olyan elit klubba léptem be, ahová csak a legkeményebbek nyernek felvételt. Olyan dolgokat tanultam magamról, a frissítésről, a többi versenyző iránti tiszteletről, amit enélkül soha nem értettem volna meg.

Sok új ötletem van a további versenyekkel kapcsolatban, a jövő évi projekt attól függ mennyit tudok futni a télen. Ha sokat, akkor be tudok ennél sokkal nehezebb versenyt is vállalni. Van ilyen még itthon, nem is kell messzire menni. :)
Nagyatád az fix program és biztosan tudom, a 2012-es duplán is megjelenek valamilyen formában.

 

Ez a verseny nem jöhetett volna létre a családom, Anita, Gergő, Tamás, Panni, másik Gergő és még sok más ember támogatása nélkül.

Ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy eljöttek, ápoltak, öltöztettek, vigyáztak rám.

A bejegyzés trackback címe:

https://cciepursuit.blog.hu/api/trackback/id/tr392911203

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kutas József - MÁJUSI SÜN 2011.05.20. 14:24:45

Manapság nem szívesen lennék sün. Nem csak azért, mert elég nekem a magam bőrében otthonra lelni. Mint tudjuk, ezek a ravasz szemű állatok márciusig téli álmot alszanak, kivonják magukat a forgalomból, testhőmérsékletük 5-6 fokra süllyed, szóval minden...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.05.17. 16:51:39

ÓRIÁSI TISZTELET ÉS GRATULÁCIÓ EZÉRT A VERSENYÉRT!
Szép volt Kombinat!!!
Minden tiszteletem a Tied!
Nagy élmény lehetett, ami a beszámolóból is átjön teljesen.
Nagyatádon 9 óra? :-)))

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.17. 19:08:23

Hatalmas tett!
Szép munka!
Kőkemény robot vagy!
Maximális főhajtás előtted!

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.05.17. 21:04:22

Ez egy igazi bogárbeleültetős beszámoló:-))
Gratulálok ehhez is.

Sopronban természetesen mindenből duplát kapsz.

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.05.17. 21:35:00

Már rég vártam egy ilyen beszámolóra! Több hónapra elég motiváció van benne! :)

A jövőre nézve szerintem sokunkat érdekel, hogy most láttál e olyan pólót ami felkeltette az érdeklődésedet, és ha igen mi volt ráírva? :))

myke6969 · http://ironmyke.blog.hu/ 2011.05.18. 11:20:21

Állat vagy! Beteg vagy!
(remélem tudod, hogy ezek tőlem a főhajtás szavai... :)

A metabolikus rendszerről szóló beszámolóid pedig mindig nagyon viccesek :)

ironsun 2011.05.18. 13:19:30

Ugye megmutatod a pólódat? Hihetetlen teljesítmény, a beszámoló is nagyon jó:) Olyan "kombinat"-os!

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2011.05.18. 13:24:29

@ironsun:

Sajnos nem kaptunk pólót.
Muszáj lesz valami versenyről szereznem egy ilyet... :)