Inkább szaporodunk.

A neve 0.5.

Jelenleg 2.4 mm hosszú és kiváló a szívhangja.

Áprilisban érkezik.

Megint eltelt az év legjobb hétvégéje.

Többen kérdezték miért nem írok. Egyszerű a válasz, nincs időm rá, illetve idén a család/munka/sport háromszögből csak kettőt tudtam rendesen kezelni, így a család komolyabb edzések kimaradtak.

2012 felkészülésem elég gyengére sikerült. Őszre nagyon elfáradtam, pedig akkor még nagy tervek voltak a következő évre, de a lendület elhagyott. Nagyon kevés edzéssel "futottam" neki a versenynek, büszke nem vagyok az időmre, de akkor is behúztam a 4.-et.

Úszás: Itt a meglepetésre építettem, arra számítottam, hogy meglepetés lesz ha túlélem.

Kerékpár: A rendszeres, bringás munkába járás volt az edzésmunkám gerince (2x6.5km naponta). Ezen felül még beillesztettem a felkészülésembe 3-4 darab 50-110 km közötti tekerést.

Futás: Az év első két hónapjában beteg voltam, akkor változott minimálra az idei terv, ott már tudtam hogy alapozás híján felesleges lesz hosszabb versenyeket tervezni. Április után kezdtem komolyabban futni, sokat mentem Tibivel a Hármashatár hegyre.

Idén úgy kezdődött, hogy amíg pakoltunk az autóba, addig hagytam Gergőt gépészkedni a kormány előtt. Szokás szerint mindent eltekert, kiakasztott, lecsavart. 15 perc elteltével helyet cseréltünk, lekapcsoltam a dolgokat, majd a szivargyújtóval szénné égettem a mutatóujjamat, de ez csak apróság volt a következőhöz képest.

A kocsi nem indult többé, ablakokat se tudta már visszatekerni. Az akksi bemondta az unalmast. :) 

Telepakolva, bicikli a tetején, gyerek ordít a hátam mögött, úgy, hogy még éreztem az égett hússzagot, gondoltam felhívom Tibit. Örök hálával jövök neki, hogy amíg a jégakkut tapogattam, kis rohangálás után, kemény munkával kiszerelte és kicserélte a döglött akkumulátort.

Verseny:

A megfelelő felkészülés híján Tibi barátom és személyi tanácsadóm kitalálta, hogy idén hagyjam ki a pörköltszaftos evéseket és frissítsek professzionális szinten, mert akkor nem lehet baj.

4 oldalas tervet írt, rendkívül precízen, percre lebontva tudtam, hogy mikor milyen szert kell betáplálnom. Ezt pontról pontra be is tartottam ameddig tudtam. Reggel, ébredés után kicsit megkeveredtek az italok és a sorrend, ez nem volt helyrehozhatatlan hiba.

A rajtnál tudtam hogy a helyem hátul van, de talán túlságosan is sokat vártam, hirtelen azt vettem észre, hogy bekerültem a mellúszók közé. Ez egy 4-5 perc élethalálharcot eredményezett mire lehagytam őket. Semmit se látok szemüveg nélkül, ezért kerestem magamnak egy embert aki irányt mutat nekem. Egy nagydarab, kék ruhásra esett a választásom, akiről aztán kiderült hogy Schwarczi - utólag is köszönöm neki. Ez a rész hamar lement, jó volt a víz, kellemes lubickolás volt.

Bringa közepétől iszonyat meleg volt, 35-37 fok. Éreztem ahogy aszalódok, pirulok a napon. A kisköröktől kezdve folyamatosan kértem plusz egy vizet, amit azonnal magamra öntöttem. 2009 óta most volt a legmelegebb. Láttam vagy 10+ defektet, nagyon sok embert az árokban pihenni. Szokás szerint megint kaptam egy berohadt kulacsot, rutinosan el is dobtam. Szerencsére Krisztiánnal meg tudtuk biszniszelni, hogy powerbar-ért cserébe ad egy vízzel teli kulacsot. :) 

Petyával egy benzinkútnál találkoztam, kényszerpihenőjét töltötte, kitört egy küllője, nem bírta a tömegét. Leszerveztük, hogy a szervízautó (ami épp elromlott és nem indult) érte jöjjön és odaadják neki az első kerekemet. Kérdeztem tőle, hogy miért nem futja le a maradékot, de nem válaszolt. :)

100-130km-től már nagyon kellett figyelnem a frissítésre, néha már elbambultam és a robotpilóta vezetett.

Váltás gond nélkül ment.

4-5 körig semmi nem volt, a szokásos: röhögtem, röhögtettem, megdumáltam mindenkivel mindent. Aztán kicsit eléheztem, volt egy kis napszúrásom is talán, jött a szédülés. Onnantól biztonsági játékot játszottam, egyre többet sétáltam. Idén is betaláltam egy ironman celebet, Kiss Lászlót, vele kedélyesen eldumáltuk az utolsó két kört.

Majd a végén, mindenki nagy örömére még bújkáltam a befutó kapu mögött vagy 5 percet, mert Anitával együtt akartam fotózkodni, de nem volt ott.:) Gergő sajnos idén is lemaradt a képről, az biztat hogy pár éven belül azért elég nagy lesz ahhoz, hogy képest legyen ébren maradni a célbaérkezésemig.

Igen, idén is képtelen voltam versenyként tekinteni Nagyatádra, ez van, én ide szórakozni jövök. :)

Nehéz verseny volt. A szembeszél nem zavart, de az extrém meleg miatt nagyon kellett figyelni a frissítésre. Amit szinte mindenki elrontott: ennyi infúziós történetet még nem hallottam, ennyi hófehér arcot, koponyafejet még nem láttam. 

Az évek során beletett munka nem eltűnt, hanem egymásra épült. Ha nem is rutinból, vagy becsukott szemmel (erőből idén nem ment), de a felesleges szenvedések nélkül mentem végig. Tudtam hogy meddig mehetek el és ha gond van, akkor mit kell csinálnom. Sokkal jobban észreveszem az állapotom változásait mint korábban. Idén erősebb nem lettem, de okosabb igen.

Gratulálok mindenkinek aki ezt végigszenvedte, az idén debütált arcoknak, mindenki nagyon szépen ment és gratulálok a váltósoknak is.

Norbi, Tepó és Gyuri a 4. helyre hozták be magukat!

2012 Nagyatád, Ironman

Jövő: Nem tudom pontosan. Nagyatád az egyetlen, ami biztos.

Egy ideje többet gondolkozok a terveken, próbálom reálisan felmérni a lehetőségeimet, képességeimet, de nehéz kivülről vizsgálni magamat. Azzal tisztában vagyok, hogy győzni nem tudok és gyorsan menni se. De nem is versenyként gondolok ezekre az eseményekre. Ezek inkább játékok mazochista felnőtteknek.

A többit meg majd meglátjuk, de ígérem, időben szólok, ha rászánom magam valami komolyabb akcióra.

De nemsokára letagadja ezt is:

I have looked in the mirror every morning and asked myself: "If today were the last day of my life, would I want to do what I am about to do today?" And whenever the answer has been "No" for too many days in a row, I know I need to change something.

Your time is limited, so don't waste it living someone else's life. Everything else is secondary.

Célzás nélkül:)

Bruce had me up to three miles a day, really at a good pace. We’d run the three miles in twenty-one or twenty-tow minutes. Just under eight minutes a mile [Note: when running on his own in 1968, Lee would get his time down to six-and-a-half minutes per mile].

So this morning he said to me “We’re going to go five.”

I said, “Bruce, I can’t go five. I’m a helluva lot older than you are, and I can’t do five.”

He said, “When we get to three, we’ll shift gears and it’s only two more and you’ll do it.”

I said “Okay, hell, I’ll go for it.”

So we get to three, we go into the fourth mile and I’m okay for three or four minutes, and then I really begin to give out.

I’m tired, my heart’s pounding, I can’t go any more and so I say to him, “Bruce if I run any more,” — and we’re still running — “if I run any more I’m liable to have a heart attack and die.” He said, “Then die.” It made me so mad that I went the full five miles.

Muszáj két képet kiemelnem:

Származási hely: 2011 Nagyatád, Ironman

Származási hely: 2011 Nagyatád, Ironman

 Itt pedig az albumok:

2011 Nagyatád, Ironman

Megvolt 3. alkalommal is.

Nem ment jól, sőt eleve rosszul kezdődött, közben néha kicsit meggyengültem, de kis küzdéssel be tudtam fejezni. 

Az eléggé bánt, hogy nem tudtam Gergővel befutni, de majd a következő versenyen bepótolom.

Jövőre is megyünk.

 Itt egy pillanat, amiért megérte végigmenni:

Júliusra túledzett lettem a minimális alvásnak és a jelentős mennyiségű túlórának köszönhetően. Időben észrevettem (a masszőröm is) és visszavettem, még mielőtt komolyabb gond lett volna. Már egész pontosan meg tudom mondani, hogy mikor fogok lesérülni, gyk. az egész tavaszt sérüléshatáron egyensúlyozva futottam végig, azóta viszont gond nélkül tudok 100km-s heteket futni. 

Nyilván nem a végtelenségig - pont ezen megy a nagy agyalás, már jó ideje, hogy hogyan legyen a felkészülés a következő szezonra. De ez egy hosszabb post tárgya lesz, majd később.

Csak egy terv van: teljesíteni - lehetőleg jobb idővel mint az eddigi kettőt és közben tovább tesztelni a frissítéseket.

Kicsit zavar, hogy nem vagyok úgy bezsongva, mint eddig mindig a nagyatádi akciók előtt. Főleg, hogy egyáltalán nem becsülöm le a távolságot, pontosan tudom, úgy fogok szenvedni a futáson, mintha én lennék a disznóvágás főszereplője. 

Gyorsabb nem lettem - nem is lehettem, nem arra készültem és nem is fogok (bármennyire is nehéz ezt megértenie az embereknek:)) - de sokkal erősebb vagyok mint eddig bármikor. Illetve nem is ez a lényegi különbség, ez csak az eredmény.

A különbség most és az előző évek között: idén csak annyit vállaltam, amit tudtam, hogy képes leszek elviselni, így kevesebb a stressz, hogy a felkészülés alatt begyűjtött sérülések ellenére lesz-e gond a pályán, vagy sem.

Mindenkinek kívánok egy jó nagy kalappal! Nagyatádon találkozunk!

(Gergő lassan 8 hónapos lesz, rettenetes az akarata, naponta ezerszer kapaszkodik fel és, oldalazva már jár, a tv-t is eltolja ha mérges és a lépcsőn simán felmegy. Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni a hízelgése által, csak a kaját akarja a kezetekből. :)))

Az első képen a legjobb barátjával pózol. 

Most kaptam a hírt, szeptember közepén lesz egy ember, akinek drukkolni kell:

http://thebrutal.co.uk/ 

Ők az igazán kemények:

Gergő kettes szintű lett. 

Levizsgázott és átkerült a haladó csoportba, ahol sokkal faszább dolgok történnek.

Származási hely: Gergo

Szolidarításból kimentünk kerékpározni, kicsit sikerült megbolondítani a nógrádi-kört.

Minden volt. Defekt, több eltévedés, volt hogy a gps egy pajtába vezetett be bennünket. 

Megmásztuk a hegyeket, volt amiket kétszer, most nem volt öröm az arcomon, mint legutóbb.

A sógorban van erő rendesen, felfelé se lassít.

Az utolsó 30km-n, amikor már megint meg kellett állni miattam (folyamatosan színészkedtem: "Fáj a lábam, nyújtanom kell. Defektem van, szereljünk - itt eltörte a pumpám. Elfogyott a vizem, keressünk kutat. Eléheztem, együnk túrós buktát, de nincsen pénzem. Jajj, vigyed már a telefonom mert nem fogja a szigetelőszalag."), annyira ideges lett, hogy tuti javítottunk vagy kettőt az átlagunkon, mert 35-tel ment Csomádtól a Dunaplázáig.

Jó volt. :D

http://www.hunrun.com/video/uni-challenge-2011

Felhívtam őket, beszélgettem kora reggel egy jófej orvossal, majd kiderült hogy az egyik alkalmazottal már ismerjük egymást. Ők nyerték a váltót Orfűn. :)

Gergő bekísért a jégbarlangba is, a -60 fokos "bemelegítés" nem volt komoly, csak megborzoltam a szemöldököm tőle.

Rövid ácsorgás után bementünk a -110-es szobába, na az odabaszott. Próbáltak szóval tartani, de hamar elvesztettem a fonalat, 1:30 után már nem éreztem túl jól magam. Nem a hideggel volt bajom, az csak égetett. A mellkasom kezdett fájni. 

Gyorsan ki is jöttünk, szerencsére a géptest 3 sec után magához tért, ráültettek egy biciklire, onnantól már nem volt baj.

Azóta sokkal jobb, sőt a verseny óta most vagyok először igazán jól.

Ajánlom mindenkinek!

(természetesen hiába vittem fényképezőgépet magammal, szokás szerint most is elfelejtettem azt használni)

Ugye milyen jó érzés a falkához tartozni?

Jövőre ugyanitt!