IronFertő 2011 - beszámoló

2011.05.23. 11:00

Nagyon jó hangulatú buli kerekedett ebből a találkozóból. Minden a helyén volt, amiért ezer köszönettel jövünk Norbinak és Tamásnak.
Ráadásul még a körülmények is ideálisak voltak egy jó hangulatú IM szimulációhoz.
 
Fájt még a lábam és fáradt is voltam, ezért nem vettem részt a futásban, viszont a bringát vittem, így muszáj volt a csapattal tartanom. :)
 
Rövid fényképezkedés után elindultunk egy könnyed délelőtti tekerésre. 
Mivel induláskor láttam kicsit még kábák az emberek, próbáltam felébreszteni őket. A 180 feletti pulzust pont ideálisnak éreztem a kezdéshez, ezt vagy 30 percig kitartottam. 
Hidegségnél volt az első pihenő, itt láttam az éber tekinteteket, a mosolyokat az arcokon, már éreztem hogy bevált a tervem.
Bevártunk mindenkit, majd Cyborgot leállítottuk, mert fel akart borítani egy traktort.
 
Később egy időre ravaszul beálltam a bolyba, itt valahogy a szokásosnál kevesebbet beszélgettünk. :)
Egyszer leszakadtunk az élbolytól, de Tepó segítségével visszakapaszkodtunk. Tepó és Myke mintha egy karosszékben ülne, kényelmesen bámul előre és közben 37km/h-val, erőlködés nélkül visszahúzott az elejéhez, van még hova fejlődni.
Kicsit fújt közben a szél, a nap is odavert, de semmi veszélyes nem volt.
 
Cyborggal iszonyatos akaratharcba kezdtünk, próbáltuk egymást megtörni jópár 45-50km/h-ás előzéssel amit természetesen pókerarccal hajtottunk, végig a másikat bámulva. :D
 
Később egy benzinkúton megálltunk, itt megint ettem Tibicsokit. Innentől pedig Szasziték vezettek sokáig.
 
Egy alkalmas pillanatban, 10-20km-vel a vége előtt hajrába kezdtem, mert véletlenül megláttam, ahogy többen Pétert legyezik, ahogy a falnak támaszkodva ült. Gondoltam a telepeit töltik az atomrobotnak.
 
Hiába volt jó a tempóm, visszaütött az hogy gondolkodás nélkül megyek. Zárt pályán jó ez, de itt baj lett belőle. :)
Az Eisenstadt táblát látva kezdtem érezni, talán elnéztem valamit. Megálltam, szenvedtem vagy 20 percet mire találtam egy angolul beszélő osztrákot. Térképészkedtünk, rendesek voltak nagyon, majd jött Jürgen az osztrák biciklista, aki volt olyan rendes hogy elvitt a határig.
 
Nem volt kispályás az emberünk, félmeztelenül nyomta, 28-30al. Megbeszéltük a világ problémáit, majd a kis kitérő után hazaértem gond nélkül.
 
Az esti program is jól sikerült, Myke megfőzte amit kellett, nagyon finomra sikerült.
Volt mérnöki munka a bográcsállítással, tüzeskedés, megbeszéltük amit kellett, szerintem mindenki jól érezte magát.
 
A pólót ezúton is köszönöm mindenkinek és tényleg nem vettem észre hogy szándékosan öntött le. :)
 

 

Ugye milyen jó érzés a falkához tartozni?

Jövőre ugyanitt! 

A bejegyzés trackback címe:

https://cciepursuit.blog.hu/api/trackback/id/tr922925652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ironsun 2011.05.23. 21:59:28

Tényleg jó volt minden, bár a kis motort legközelebb kiveheted a bringádból!

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.05.23. 22:58:58

Állat vagy! Egy tigris:-) Az a bekezdés...

A videó mindent visz:-)
süti beállítások módosítása