2009.08.15, Nagyatád, Iron distance Triathlon

Elképesztő volt, végig eufória, az idáig vezető út, az ezer edzés, a hajnali, éjszakai úszások, futások, tekerések ünneplése. Precízen hoztam a tervezettet (majdnem), tökéletes frissítéssekkel.

Az úszást rendesen át kell értékelnem, eltunyultam az erőltetett túl ritka levegővétel miatt. Ez érződött már a Balatonon is, átbeszéltem pár profi úszó haverral, segítenek, sőt meginvitáltak egy Horváthországi hosszútávú versenyre.

A bicikli volt a legjobb, végigbeszélgettem az egészet a kollégákkal. Volt szlalomozás a ledobott kulacsok között és Major Józsi úgy nyomott le hogy csak lestem, akkor ért a végére, amikor én a második kiskört kezdtem, együtt értünk a célba. :) Természetesen itt is hoztam a biciklis VS. autós konfliktust, rám dudált valami paraszt, nem tetszett neki hogy az úton megyek. Volt traktoros ellenség is, a hülye előzött és beállt elénk 28 km/h-val. Egyszer félre is mentem, mert a kölykök integettek és mutogattak, én meg azt hittem hogy segítők és az irányt mutatják. Na ott rendesen megrázták a pofonfát. :) A csokis Powerbartól görcsölt a gyomrom - nyilván ilyet kaptunk a frissítőpontokon:), dobáltam is bőszen a gyerekeknek, volt ami rendesen madárlátta lett, mert a legtávolabbitól vittem a kis faluig, csak hogy örüljenek ők is. A végén már éljeneztek ha megláttak. :) Majdnem 30-as átlagot hoztam, tökéletesen elégedett vagyok.

A futás pingvinezéssel kezdődött, de aztán beállt egy egyenletes, lassú kocogásra. Nem szégyellem, az 5-6. kör után mindegyikbe belesétáltam 2-3 percet. Nagyon féltem a sérüléstől, a verseny előtt pár héttel előjött a téli szalagfájdalom. Nem szerettem volna hónapokra leállítani megint magam, elég volt egy ilyen az évben. Egyébként is, mindjárt itt a 12 órás futás. Egyetlen holtpont volt, a futás közepén egy harminc, negyven perces hányinger, vagy a banán, vagy a keksz miatt. Legyűrtem, de ott végig sétálnom kellett, utólag már egyértelmű hogy azonnal ki kellett volna adni minden gyomortartalmat, mint a többiek (sokan). A sok séta miatt begörcsölt mindenem, percekig még levegőt is csak kapkodva tudtam venni, annyira beállt a hátam. Rettenetes halálokat láttam, földön fekvő triatlonost, akit a barátnője élesztgetett, kukákba hányó embereket, egy csinos lányt, aki már a közepén úgy hörgött mint Darth Vader. Bokáját kificamító srácot, vérző csajt, böfögő, fingó, hullafáradt tömeget, akik halálos elszántsággal közeledtek a cél felé. Álló ember nem volt, olyan akaraterő-koncentráció gyűlt itt össze pár órára, amivel világokat meg lehet mozgatni.

Megúsztam sérülés nélkül, de három nap elteltével még bőven nem regenerálódtam, ma úsztam 500 métert, de nagyon fárasztó volt. Be is ültem az öregasszonyok közé lazítani.

Hihetetlen hogy mindenki mosolygott, ha máshogy nem, hát görcsösen. :) Mindenkinek volt egy-két támogató szava a másikhoz. Ez a kilenc hónapnyi felkészülés bőven megtérült, főleg hogy mennyi értékes, hihetetlen embert ismertem meg ezáltal.

Nagyon sok köszönettel tartozok a segítőimnek, négy kiváló barátomnak, Bertának, Andrásnak, Balázsnak és Kornélnak. Daninak és barátnőjének is köszönöm a drukkolást. A titkos olvasóimnak szurkolását és ordítását. Gyerekek, jövőre is jövök, de akkor már belecsapok rendesen a lecsóba, a cél az első 100-ba bekerülni. Menni fog.

Idén még lesz pár verseny amire szeretnék elmenni, az egyik az előbb említett 12 órás futás, talán megcsinálok még pár maratont is, úgyis kevés a portörlő pólóm. :) A londoni maratonra már biztosan meghívtak, a Cet-re biztosan megyek, az uszonymester megismert a verseny előtt és dicsérő szavakkal illetett. :)

Az emberkísérletem első része véget ért, sikerrel. Egy átlagos, felpuffadt férfitestből gond nélkül lehet robotgépet készíteni. A kutatásom célja kideríteni hogy hol vannak a határaim. Itt nem értem el ezt. A következő lépcsőfok: Bonyhád, jövő nyár eleje.

Szerző: kombinat

15 komment

Címkék: ironman

A bejegyzés trackback címe:

https://cciepursuit.blog.hu/api/trackback/id/tr401321030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2010.06.29. 14:25:11

Jó volt újra elolvasni:-).
"a cél az első 100-ba bekerülni. Menni fog."
Remélem összejön.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2010.06.29. 17:20:11

Várj csak, Bonyhád???
Nem láttalak a közvetítésen :-D

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2010.06.29. 18:28:22

Lelkes voltam, na. :D

Az elsőben már nem hiszek, de a másodikról nem mondtam le. Talán jövőre, vagy később.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2010.06.29. 19:09:07

@kombinat: Mindig van hova fejlődni...
A lényeg, hogy a célok meglegyenek és azt próbáljuk a legjobb tudásunk szerint elérni...
Ez a dupla dolog eléggé durva azért.
Néha én is belegondolok, de aztán rájövök, hogy még az első IM-em sem teljesítettem :-D

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2010.06.29. 20:27:17

A duplába én még bele sem merek gondolni.Kb. 4 Orfű!!! Oda egy kicsit meg kell kattanni, persze lehet, hogy jövőre ott leszünk, ki tudja.
A 100-ba belekerülni azért nem lehetetlen (Myke).
Tavaly óta miben fejlődtél leginkább? Mit csinálsz másképpen az utolsó 1 hónapban?

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2010.06.29. 22:23:43

Tavaly óta? Elsősorban abban, hogy nem kell már attól félnem hogy futás közben leszakad a jobb lábam. Ha figyelmesen megnézed a tavalyi munkásságom, akkor bőven voltak olyan hónapok/hetek, amikor még járni is alig tudtam, annyira fájt.
Korábban én sosem sportoltam, konditerembe eljártam, de semmi komoly.

3-4 kg-val nehezebb vagyok mint tavaly, 174/79. Úszás ugyanaz lesz, a biciklin remélem sokkal jobbat megyek, a futást pedig megpróbálom a lehető legkevesebb belesétálással.
Egy elvárásom van, végigmenni. A többi mindegy.

A legnagyobb motiváció pedig a TTT-be bekerülni, remélem sikerül.

Az utolsó hónapban ugyanazt csinálom mint előtte, talán kicsit többet bringázok, csodát már nem lehet tenni, a kihagyott edzéseket nem lehet bepótolni. Itt már csak arra figyelek hogy ne sérüljek meg és ne legyek túledzett. Bár ezt mindkettőt sikerült elérnem az elmúlt két hétben. :)
A rossz pedálbeállítástól szétment a jobb térdem és talán kicsit túllőttem a célon. Vissza is kellett vennem.

A versenyen csak az számít hogy végigérj, sokkal fontosabb az odaig vezető út, a rengeteg edzés amit év közben csináltunk.

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2010.06.29. 22:35:31

@kombinat:

Látom szerényen beültél az első sorba a főszervező mellé :)))

Tepó · http://tepo.blog.hu 2010.06.30. 07:39:02

@kombinat: lehet tudatlan vagyok, de mit jelent a TTT? (csak a Tízen Túliak Társasága jutott eszembe, de az nem kihívás már :-D )
Nekem még egy hónapig 16,5 órás heteim lesznek, aztán kezdődik a csökkentés.
A sérüléstől én is kezdek parázni, főleg, hogy a hétvégén olyan 60 km/h-nál lejtőn, könyöklőn, bekanyarodott elém egy bácsika, és amikor észrevett, nyomott egy padlóféket. Hát a f..omat nem tettem volna a kocsi és a pedálom közé, de égi segítségre sikerült elsuhannom mellette.

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2010.06.30. 08:32:07

Jaja, azaz, a Tízen Túliak Társasága.

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2010.06.30. 21:01:13

@kombinat: Emlékszem a tavalyi "emberkísérletedre", sőt a kényszerpihenőkre is.
Igazából azt nem tudom még pontosan, hogy meddig növeljem az edzéseket és honnantól csökkentsem az IM elött.
Kb. eldöntöttem, 07-25-ig egyre durvábban, aztán fokozatosan visszavéve pihenek rá a versenyre. Remélem ez működni fog.
A TTT szép dolog.
Bonyhádon behúzhattál volna 2-t is :-).

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2010.06.30. 23:20:01

Már nagyon várom a versenyt, ez a szakasz már nagyon megterhelő, főleg meló mellett. Azért nem fizet senki se , hogy heti 1x órákat edzek.

Nekem kicsit könnyebb mint nektek, én már tudom mire számíthatok.:)
És tudom, hogy ha nem lesz technikai hiba, vagy durva befosás, akkor végig tudok menni. :)

Tepó · http://tepo.blog.hu 2010.07.01. 09:05:08

@kombinat:
Ez a TTT akkor azt jelenti, hogy tíz órán belüliek?
Egyébként Myke-kal még régebben beszéltem, hogy miért nem vett TT kerót, ha már úgyis mindíg valami szuper gépet vesz. Erre mondta Ő, hogy nem elég hajlékony ahhoz, hogy olyan mélyen legyen a kormány, és sokkal kényelmesebbnek találta az Outi kerókat.

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2010.07.01. 09:18:02

@Tepó: Nem, ez a tízen túliak társasága, tehát azok, akik 10-nél többször teljesítették Nagyatádon. Ez persze csak egy álom.

Ha nem a könyöklőt használom, akkor is nagyon kényelmetlen, tehát még pihenni se lehet rajta. :)

Tepó · http://tepo.blog.hu 2010.07.01. 15:42:56

@kombinat: áááhhááááááá
köszi a felsötétítést.
;-)
süti beállítások módosítása