Töltött káposztás futam, eléhezéssel a végén
2009.05.20. 00:06
Tegnap toltam egy könnyed úszás, bringa, futás kombót, töltött káposzta meghajtással (2 darab), kicsit eléheztem a háromnegyedénél, jó volt ezt is kipróbálni. Igaz hogy majdnem egy kamion alatt végeztem emiatt, de megérte. Felhívtam öcsémet: "Krisztián, érkezem, 2 banán rendel!!", ezzel és több liter húgymeleg izotóniás folyadékkal egész jól megoldottam az esetet. Vasárnap, vagy hétfőn megyek egy kicsit több mint féltávot, csak hogy megnézzem mi a helyzet.
Lehet begyakorolom a kolbászos, tkáposztás, szalonnás edzést, én leszek az első triatlonos, aki kolbászzsírral a szája szélén fut be. Az elején ledobom a subát, oszt uccu be a vízbe. Elvégre magyar vagyok, ebben van a kalória. Nagyapám is ezt ette, nem is volt baja.
100km tekerés után érdekes volt az első pár perc futás, szerencsére bekapcsolt a robot részem és gond nélkül felvettem a begyakorolt tempót.
A bicikli nem megy túl jól, nem is csodálkozok, sosem tekertem komolyabban. 27-28 km/h-t tudok kényelmesen tartani, ha elbambulok, akkor kicsit többet. Megettem már vagy 6 kiló rovart, még jó hogy ezt már megszoktam motorozás közben. Szemüveget ugye itt nem hordok, így duplán nehezített a helyzet, de a tükröt simán lerúgom az autóról ha éppen szükséges. (főleg ha ki tudom akasztani a lábam - nem tudom)
Sajnos a gyulai félmaraton kimaradt, sőt kicsit visszaveszek a futásból, érzem hogy megint a sérülés határán mozgok, ha most kiesik egy-két hónap, akkor esélyem sincs aug.15-re.
CCIE elmélet mindenhol erőltetve, lehet megpróbálok tekerés közben olvasni. Álláskeresés is folyamatos, de sajnos tökéletesen nulla az eredmény. Áll a piac.
Csinos testem ilyen amikor elengedett kezest játszok:
Jó, tudom. Fodrász és fejcsere.
Network Dictionary
2009.05.13. 07:23
Project Manager - the person who does the paperwork so that the engineer can do real work. Once upon a time called a secretary, but ego demanded that they be seen as more important, thus project manager.
From the Etheralmind, mindig szétröhögöm magam a dictionary részen.
Helyzetjelentés
2009.05.13. 01:04
Nő továbbra sincs sajnos, feldolgozás alatt.
Októbertől a CCIE lab kibővül pár dologgal, 2 órás dedikált troubleshooting, MPLS, VPN. Öröm ez. Egyelőre szinten tartom magam IGP,BGP, alap dolgokból. A komoly laboratóriumi tevékenységhez először el kell innen költöznöm.
Láb, mint egy T-800-as, olyan alacsony pulzussal futok, mint amivel régen aludtam. Pár hétig még maradok a heti 60km környékén, kicsit átalakítva hogy legyen heti egy 30 feletti is. Illetve ha nem szakad le megint, akkor feljebb megyek, hogy legyen kicsit több stamina augusztusra. Úgy kell most engem elképzelni, mint amikor Macleod fut a szarvassal. Csak még annál is szebb a jelenet.
Bicikli, péntekre megjön végre, eddig csak bohóckodtam egy mountainbikeval, de péntektől az is beindul keményen. Sajnos hordanom kell majd a betétes nadrágot, hogy legyen esélyem utódokat létrehozni majd. Mondtam már, hogy nem szeretek tekerni?
Úszás, mint egy igazi delfin. Kicsit zűrös volt a hét, egy öregasszonyt és több fiatal/idősebb férfit is meg kellett semmisítenem a víz alatt. Ideiglenesen csak a 25m-es medence működött. Nekem nyilván nem okozott ez problémát, de a többi ember képtelen volt felfogni a körbeúszás lényegét. Volt is hiszti rendesen. "Fiatalember menjen át a másik sávba. De csókolom ott 5-en vannak, itt meg csak hárman. De én ebben a sávban úszok 25 éve. Köszönöm, viszlát". Jön a nyár, kezd tele lenni minden uszoda, medence, semmi kedvem a lubickolókat kerülgetni.
Bába lettem, avagy a méhlepény, burokrepesztés és megnyugtató szavak
2009.05.06. 23:33
Az egész úgy kezdődött, hogy marhára nyávogott. Néztem, megvizsgáltam, beraktam a dobozába. Majd tájékoztattam apámat, hogy hozza a gumikesztyűt, mert bemosakodok.
2 órán át guggoltam előtte, hármat (ötből) saját kezűleg segítettem a világra, óriási volt az izgalom, bár később megsúgták, egyedül is megoldotta volna, sőt az egész akció jóval kevesebb traumával járt volna (mindhatunk számára) :)
Először itt estem kétségbe, mert megláttam a kiskígyót, ami Bori aljából bukkant elő:
Később felfedeztem hogy ez az újszülött farka. Az első meg is volt.
Jött a második utód, ezzel már voltak gondok, szegény páráról nem tudta az anyja lenyalni/enni a burkolatot - ami sokkal szívósabb mint egy teszkós szatyor, jó vastag gumiizének tűnt. Itt még kicsit gyenge voltam belül, ekkorra még nem tudtam felfogni, hogy a macskám megette a saját méhlepényét. Jóízűen. Emiatt nem észleltem a vészhelyzetet, II. Kisbéla már ~5 perce feküdt mozdulatlanul mire gyanús lett. Gyorsan a filmekből tanult szakszerűséggel kiszabadítottam, majd megnyomogattam. Ez segített és feléledt. Szerencsére egy macskánál nem gyanús az agykárosodás, főleg ennél a szériánál. Majd ezt adjuk oda az ismerősnek.
Ime a Bélák sorozata, alul az oxigénhiányos látható.
Később volt heroikus harc a köldökzsinórral, nélkülem nem lett volna baj, de sikerült valahogy rátekernem az egyik nyakára a másik madzagját. Bori itt már kezdett kissé izgatottá válni, ezért a későbbiekben már csak akkor avatkoztam be amikor muszáj volt.
Még egy utolsó kép az iszonyatos patkányegérmacskáról, itt adtam fel:
Dopping és az ízületek
2009.04.30. 22:19
Eszembe se jut szedni. Pedig elérhető, viszonylag olcsó, egy mondat lenne az msnen.
Nem azért nem szedek mert elítélem, a fenét. Aki szedi (szinte mindenki! (ugye nem lepődtél meg?), szinte minden élsportoló), az 2x annyit edz mint amikor nincs "tele". Semmilyen morális gát nincs bennem ez ellen, lelkiismeretfurdalás nélkül hozzányúlnék. Ha merném.
Még szerencse hogy már ezt a terhelést is alig bírják az ízületeim. Hiába tudnék jóval többet menni, minden futóedzést korábban befejezek, mert féltem a lábam. Remélem ez javulni fog, mert már nem szeretem olvasni a futóoldalakat, minden tele a versenyekről készült hírekkel, képekkel, én meg itthon borogatok. Miközben bármelyik nap, bármelyik pillanatában végig tudnék menni egy sima maratonon.
Egy biztos, most minden be van áldozva az augusztusi one way trip-re.
(azért, jobb érzés dopping nélkül)
A csodakeverék
2009.04.29. 21:45
Pár napja találtam itt.
Ezzel kiválóan tudok frissíteni a hosszabb távokon, az ízét szokni kell, mert olyan "máshogy jó". A gyógyszerészem kötelességtudóan tájékoztatott, hogy túl sokat ne fogyasszak belőle, mert meghalok a kálium miatt. Fasza. :)
Ez egy kisebb cementeszsáknyi mennyiség, olyan mint amivel a fél szobát át lehet gittelni.
Acydum Ascorbicum 30 g
Natrium Chloratum 54 g
Kalium Chloratum 45 g
Trinátrium citricum 78 g
Magnézium citricum 30 g
Glucosum anhydricum 1800 g
Adagolása: fél liter folyadékba 1-2 púpos evőkanálnyi, ha cukor nélkül kevertetjük ki, 1-2 kiskanálnyi.
Ma 4 helyen kellett jegelni magam, két térd, jobb boka és a vállam. Sikerült túlerőltetni, mostanában többször éreztem hogy a ficam határán vagyok. Baromira fáj ha a fejem fölé emelem. Néha belegondolok, mi lenne ha nem csak 1.5 éve sportolnék, hanem a 15 év ivás helyett is ezt csinálom. Micsoda robotgép lennék, vagy milyen szép rokkantnyugdíjas.
MÁV, bebűnözés, mulatság a vonaton
2009.04.27. 23:27
Ma reggel utazgattam kicsit és a vonaton majdnem kirabolt két tolvajlegény. Tanulság: sose tedd a csomagod a fejed felé, mert a genyók mögéd ülnek, felrakják a saját táskájukat és a tiédből kiszedik a javakat.
Szerencsére, a még friss Asus EEE előttem volt az asztalon, pedig a Béke téren azon gondolkoztam hogy átgyömöszölöm a hátizsákomba. Mázli hogy nem fért bele, így csak a teleizzadt futóruhámat tudták megturkászni. Talán egy bugyim hiányzik, biztos a dns minta miatt kellett nekik.
Cetrend
2009.04.19. 17:58
Kardszárnyú delfin lettem :)
A saját órám szerint 3:57:50 lett az időm, a hivatalosat nem tudom, de biztos a 4 óra alatti.
A régi cetek nagyon megdícsértek, sőt már elkezdték a beszervezésemet a balaton-átúszás odavisszára. Nyilván benne vagyok.
Télen még nem tudtam gyorsúszni, most meg tempót tudtam váltani 6. és 8. kilométernél. Volt egy holtpont, begörcsölt egyszer-egyszerre a két vádlim, de ezeket tudtam kezelni. Megtanulom a bukófordulót és legközelebbre lenyomom 3:30 alá az időt.
Pár embernek köszönettel tartozom:
Kovács Istvánnak, aki megtanított úszni
Csabinak barátomnak, akivel kitaláltuk és elkezdtük a projektet
Gyorsítsunk a webezésen :)
2009.03.30. 23:53
Van ez a kettő:
audit.median.hu és ad.adverticum.net
Ravasz ember mit csinál? Már a routerében letiltja ezt a két szemetet - Pl. Internet Access Policy alatt.
Ha nincs routered, akkor a windowsban is meg lehet oldani a problémát.
Megkeresed a host filét - /windows/system32/drivers/etc/host
előkapod a szövegszerkesztőd és beleírod ezt a két sort:
audit.median.hu 127.0.0.1
ad.adverticum.net 127.0.0.1
majd vagy újraindítod a géped, vagy parancssor: ipconfig /flushdns
A Magyar internet egy kicsit gyorsabban fog letöltődni, a söröket a címemre kérem. Köszönöm.
Traceroute működése
2009.03.18. 02:39
Ez például egy egyszerű dolog. Hogyan működik a traceroute?
Ki lehet vele deríteni, hogy a célállomásig milyen utat tesz meg a csomag.
Wireshark dump: traceroute.cpp
Parancssor: kombinat@kombinat-laptop:~$ traceroute www.index.hu
traceroute to www.index.hu (217.20.130.97), 30 hops max, 60 byte packets
1 192.168.10.1 (192.168.10.1) 0.966 ms 1.644 ms 2.207 ms
2 10.224.192.1 (10.224.192.1) 9.765 ms 13.261 ms 18.452 ms
3 145.236.154.37 (145.236.154.37) 20.504 ms * *
4 81.183.245.18 (81.183.245.18) 26.512 ms 29.620 ms 30.488 ms
5 vlan902.core0.interware.hu (217.20.137.41) 36.916 ms 37.537 ms 38.825 ms
6 sportgeza.hu (217.20.130.97) 38.123 ms 13.363 ms 13.963 ms
Ha belenéztek a dumpba, egyértelműen látszik mi történik. Hármassával küldi az UDP csomagokat, folyamatosan növelve a TTL - Time to Live mező értékét. Az első háromban a TTL=1.
Azt tudjuk, hogy a routerek, minden rajtuk áthaladó csomag TTL értékét csökkentik eggyel, biztonsági okokból, pl. ne keringjen örökké. Hasonló az IPv6/ICMPv6 NDP-nél az IPv6 Hop-limit mindig = 255 - mivel az NDP mindig link-local in scope, így lehet látni hogy továbbment-e a csomag egy routeren, vagy nem. Ha igen, akkor eldobja azt.
TTL először másodperc alapon működött volna, de túl bonyolult lett a megvalósítás.
Ha eléri a 0-át, akkor a router eldobja a csomagot és itt jön a lényeg:
Visszaküld egy TEM - Time Exceeded in Transit Message-et, ICMP Type 11/Code 0. Megvan az első közbeeső router IP-je. Megy tovább a folyamat, ha nem 1 a TTL, akkor tovább routeolja a csomagot, szépen sorban meglesz az összes cím. A végén, a célból még visszajön 3 darab ICMP Type 3/Code 3 - Destination/Port Unreachable üzenet - mivel nyilván ennél bonyolultabb bekukkantani az index.hu-ra.
Néha előfordul, hogy az ICMP hibaüzenetnél, a visszaküldő létrehozza az üzenetet, viszont újrahasználja a kapott TTL-t, ekkor növelni kell a Max TTL-t. A min_TTL növelésével értelemszerűen ki lehet hagyni az ismert részt a hálózatból. Lehet akár az IP header options-ok kihasználásával fix útvonalra is kényszeríteni a traceroute-ot.
Már elkezdtem írni egy érdekeset az Ospf Fast Hello-ról. Ha befejeztem, feltöltöm.
(Zárójelben megjegyezném hogy az index blogmotorja egy rakás szar. Hihetetlen, de még mindig ott tart, hogy keresni kell az a böngészőt (5 van a gépemen), amivel képes vagyok elmenteni az egyes módosításokat a bejegyzésekben. Arról nem is beszélve, hogy egyes funkciók kedvük szerint működnek (pl. copy&paste).
Miért kevés a szakmai rész?
2009.03.18. 01:19
Mert nincs rá időm. Megtanulni van, de közben ide kijegyzetelni és szépen megfogalmazva megírni már nincs, ráadásul iszonyúan megbüntet ha egy ilyet magyarul kell kitalálni.
Csodálom azokat akik erre képesek, pl.: Packetlife.net és a többi CCIE blog (jó, ezek angolul mennek). Próbálok beerősíteni gyerekek. Sőt, ha valakinek van kérdése az nyugodtan írjon rám, ha tudok, válaszolok. Ha meg nem, akkor jön a technoblabla és a "Hát ez olyan automagically működik" szöveg. :)
Utolsó kommentek